Sikeres „zongorapárbaj” a víz fölött

Egyik zeneművész sem ismeretlen a Vízi Színház nézői számára, hiszen mindketten aktív részvevői a Körös fölé épített színpad programjainak. Vozár M. Krisztián kísérőként, de önállóan is játszott már itt. Rázga Áron többnyire kísérőként vagy zenekari tagként van jelen, de a My Fair Lady karmestereként is köszönthettük őt Szarvason.

A két zongoraművész természetesen barátságban van egymással, vasárnap hangszereik beszéltek. Műsorukon két zongorára írt darabot is hallhattunk a művészektől, de mindketten szólisták, így egyéni játékkal is elkápráztatták a közönséget. Többek között Bach, Mozart, Schopin és Rachmaninov műveit tolmácsolták a nagyon szép számban megjelent közönségnek.

Sikeres volt a koncert, mert ráadás nélkül nem is engedték el a nézők a művészeket. Nagyon jó látni, hogy a komolyzenei koncert is sok nézőt vonz a Szarvasi Vízi Színház nézőterére.

 

Galambos Edit

A fotókat Babák Zoltán készítette.

 

 

http://www.newjsag.hu/2019/08/12/sikeres-zongoraparbaj-a-viz-folott/