Lyukasórát tartottak a Vízi Színházban

Vidám és bánatos anekdoták, no meg remek versek elevenedtek meg a pódiumon. Játszótárs a volt közönség is, hiszen itt aki mert (és tudott), az nyert is, méghozzá jobbnál, jobb verses köteteket.

A Lyukasórát neves irodalmárok, Mészöly Dezső, Gyurkovics Tibor, Lator László, Lukácsy Sándor alapították, immár több mint 20 éve. A műsorban költőkből, színészekből, irodalomárokból álló összeszokott baráti társaság tagjai kalauzolják egymást és a nézőket a költészet izgalmas világába, olykor alig ismert területeire. A résztvevők minden találkozóra egy-egy idézettel érkeznek és a feladat a szerző vagy a fordító megfejtése. A költemények és a költők megidézése során anekdoták, irodalomtörténeti kincsek bukkannak elő szellemes gondolatcseréket, elmélkedéseket inspirálva. Ettől válik a fejtörő játék minden alkalommal egy bensőséges irodalmi kávéházzá. A vízi színpadon ennek részese lehetett a közönség is, akiket a helyes megfejtésekért könyvvel jutalmaztak.

A pódiumon az állandó résztvevők: Lackfi János, Kiss Judit Ágnes, Györgyi Anna és Várady Szabolcs mellett meghívott vendégként helyet kapott Kovács Edit a Békéscsabai Jókai Színház színművésze is.