Cyrano de Bergerac Szarvason

A vendégelőadások hagyományos apró malőrjeivel tűzdelt, mégis szórakoztató és megkapó performanszt láthattunk. A rendező, Mészáros Beáta nem volt hajlandó a mai kor emberének kurta koncentráló-képességéhez szabni a darabot, „bevállalta” az önmagában két órás első felvonást. A szellemes szócirádáktól csorduló drámaszöveg zsenialitására apelláló koncepciója megállta a helyét; nem nyomott a szék annak ellenére, hogy az előadás terjedelme Cyrano orrának hosszával vetekedett.

A színpadi alakítások mezőnye rendkívül kiegyenlített volt. Sem gyenge láncszem, sem orrhosszal diadalmaskodó szereplő nem emelhető ki az előadásból, a Garabonciás Színtársulat összeszokott csapatként funkcionált. A nézőtérnek időnként hátat fordító fellépők bakiját a rendező feladata lett volna kijavítani, valamint az azonos nyomvonalon való oda-vissza sétálgatást – mely főleg az első felvonást uralta – fantáziadúsabb mozgásokra cserélhette volna. Ezeket leszámítva az előadás színvonala nem marad el a hivatásos színházi produkcióktól. A zene hangulatos, jókor felcsendülő, a díszlet praktikus és gyorsan átalakuló. A színrendezéseket bájos bábjáték hivatott elfedni.

A címszerepet alakító Gémesi György nagyon szépen értelmezte a szövegét, az orr-monológ külön dicséretet érdemel. Cyranóban voltaképpen két ember lakozik: az önbizalom-hiányos, borotva-eszű poéta és a lobbanékony, kardforgató férfi, akinek a fülén csordul ki a tesztoszteron. Előbbit Gémesi György következetesen ábrázolta, utóbbit csak a darab elején, Valvert vicomte-tal folytatott vérbe fúló szópárbajában engedte kibontakozni. Élete tragédiája saját makacs hitetlensége a szerelmi siker terén, mely az előadásban kellően kidomborodott, megtört filozófusnak azonban elég lett volna az utolsó jelenetben mutatni. Cyrano hosszú haldoklását Gémesi György megindítóan adta elő, pár perc alatt valóban hozzáöregedett a tizennégy évvel idősebb, sebesült lovag szerepéhez.

Cyrano „pártfogoltja”, a jóvágású, ám udvarlás dolgában esetlen ifjú kadét szerepében Gémesi Gergelyt láthattuk. Meggyőzően hozta a szíve hölgye felé tiszta szándékkal közelítő, mégis kissé egyszerű észjárású figurát, akit pont azzal az adottsággal áldott meg az ég, amit Cyranótól megvont, és fordítva; kettejük egybegyúrásából jönne létre az a férfiúi lény, aki tökéletes lenne a mindenkori nő számára. Cyrano „szellemírásával” egészségtelen szimbiózis létesül kettejük között, ahol a költemények szította szenvedély babérjait a Cyrano-Christian Hódítási Vállalat arca, Christian aratja le. Jelenetük, ahol a lovag a csókba torkolló esti találkát élőben súgja végig az ifjú kadét számára, aki a gyengéd szavakat minduntalan profán kifejezéseknek hallja, az előadás komikus tetőpontja. A másik, nevettetés dolgában élen járó jelenet a Guiche gróf és Roxán közötti huzavona. Füle Sándor igencsak sármosan, tartással alakítja a grófot, akinek csak a harctéren gyors a felismerése, a szerelmi visszautasítást illetően viszont teljesen vak. Nem törekszik arra, hogy a publikumnak hízelegjen, a karótnyelt madárijesztő skatulyáját sem igyekszik elkerülni, ám kezdetben ellenszenves karaktere az előadás végére mégis belopja magát a nézők szívébe. A mindenki által vágyott hölgyet, Roxánt alakító Márton Emese szerencsére nem esett bele a szép-lány-szép-ruhában szerepek örök csapdájába, és képes volt a számára jól megírt szövegre támaszkodva megmutatni a bájosan csevegő ifjú hölgy álarca mögött rejtőző eszes, furfangos, bátor nőt. Nem félt bemutatni azt sem, hogyan taktikázik a gyengébbik nem, ha valamit a fejébe vesz. Az előadás végén valóban elsiratta titkos hódolóját.

Roxán duennája, Kármán Katalin apró, pattogós nőszemélyt alakít, amolyan „nézők kedvence” méregzsák karakter, be is zsebeli a kiérdemelt nevetéseket. Másik mellékszerepében, Klára nővérként azonban érdemes lett volna egy másik figurát kitalálnia, mert kétszer nem süthető el ugyanaz a fogás az étlapon. Ugyanez áll Fejes József Endre ripacs Montfleury-jére is, mely kellőképpen felüti az előadás humorát, ám együgyű szerzetesként visszatérve ugyanaz a karakter már nem ingerli kacajra a nézőt.

A komikus alakítások sorából okvetlenül ki kell emelni Koós Görgy és Monori Ágnes Ragueneau-Liza párosát. Pékségükben a helyzetkomikum tetőfokára hág, az árut költeményekbe csomagolják, a helyiséget felhúzós játékfigura módjára újra és újra körbeporoszkáló Liza szaporán csépli férjét a konyharonggyal.

A több kisebb szerepet alakító Katona Roland, Valastyán Gergő, Szanyi Kati és Mészáros Beáta mindig gondoskodtak a kellő aláfestésről, látható lelkesedéssel játszva szerepüket.

Cyrano tragédiája saját kishitűségében kódolt. A tizenhetedik században játszódó történet időtlen üzenetet hordoz: önkorlátozó félelmeinken túllépve merni kell a boldogság magaslatait meghódítani; alant tanyázva a megérdemelt élet árnyékát élhetjük csupán.

Forrás: Cervinus Teátrum

szerző: Busa Réka

Fotó: Babák Zoltán