Aranybojtár – a korszerű mese

Kedden este a Vízi Színház színpadán Aranybojtár címmel Jantyik Zsolt zenés mese felnőttek részére – című előadást láthattuk. A felnőtt tartalomnál nem kell rosszra gondolni, mert ez kizárólag a mese politikai töltetét jelenti. De ez nem más, mint az, hogy Jantyik Zsolt mai mesét írt Petőfi János vitéze után szabadon. „A mesében minden megtörténhet, a mesében kötelező az igazmondás. Azok lehetünk benne, akik szeretnénk, és a legfontosabb álmodhatunk!” – írja a szinopszis. Az előadás a Csokonai Színház és a Nagyerdei Szabadtéri Színház koprodukciója, amelyet Fekete Péter rendezett.

Az előző évben koncertszerűen dolgozták fel a mesét, Ezüstbojtár címen láthattunk itt a Vízi Színház színpadán, akkori emlékeimben a dalok nagyszerűsége maradt meg.

Kedden este Fekete Péter rendezésén érezhető volt, hogy látványosabb az elmúlt évinél. A rendező a hatalmas ledfalra régi diavetítő hatással kivetítette a szöveget, nagyon szép grafikával. Így a szöveg sokkal nagyobb hangsúlyt kapott, mert nem csak a mesélő Horányi László hangját hallottuk, hanem láttuk is a szöveget. A rendező másik nagyon jó gondolata a két artista fiú által eljátszott Jancsi, és talán, Bagó?, valamint Iluska, akiket megjelenítettek a színpadon. Vagyis Fekete Péter Jászai Mari-díjas rendező a szíve csücskét csempészte bele az előadásba, egy kis cirkusz-színházat mutatott meg a közönségnek, ahol elsősorban akrobatikus elemeket láthattunk.

Összességében a színpadkép látványos, a zene hatásos, amit igényes szöveggel hallhattunk, de ez jellemző a PG csoportra.

Forrás: Newjság

A fotókat Babák Zoltán készítette.