“Lélek vagyok, élni szeretnék”

Lehet Szarvason hőségriadó, eshet eső, a közönséget egyik sem riasztja el, ha színházba akar menni, ott is lesz. Így történt a “Lélek vagyok, élni szeretnék” Radnóti esten is. Az eső kitartóan esett, elállt, újra rákezdett, a szervezők leleményességét dicséri, gondoltak egy nagyot: a színpadra ültették a nézőket, és milyen okosan döntöttek!

1946, június 23-án az abdai exhumálásnál 22 kihantolt férfitest között megtalálták Radnóti Miklós holttestét, egy ceruzával teleírt notesszel a viharkabátja zsebében. A jegyzetfüzet első oldalán öt nyelven a következő sorok álltak:

„Ez a jegyzőkönyvecske Radnóti Miklós magyar költő verseit tartalmazza. Kéri a megtalálót, hogy juttassa el Magyarországra Ortutay Gyula dr. egyetemi magántanár címére, Budapest VII., Horánszky u. 1. I.

„A megtalált füzet a felfedezés időpontjában (a költő halála után huszonegy hónappal) olyan állapotban volt, hogy a versszövegek hiteles leirata csupán e kézirat nyomán nem lett volna megvalósítható. Radnóti Miklós kéziratainak lapokra írott másolatait átadta néhány bori bajtársának, így Szalai Sándornak is, aki azokat hazatérte után az illetékesekhez juttatta.

Radnóti Miklós 1909-ben született Budapesten, 1944-ben Abdán lőtték jelöletlen tömegsírba a magyar nemzet legmeghatározóbb költőinek egyikét, csupán 35 éves volt, amikor megpróbáltatásokkal teli élete tragikus véget ért. Mérhetetlen szeretetet táplált hazája iránt. 

Tóth Péter Lóránt (Pro Cultura Hungarica-díjas) kunszentmiklósi versvándor küldetésének érzi, hogy a szeretett szülőhazájában ártatlanul meggyilkolt nagy magyar költő alakját minél többekhez vigye közelebb. Nem adja föl a reményt, hogy Radnóti Miklós szívszorító sorsából tanulhat az utókor. 2019 őszén gyalogosan járta végig Radnóti utolsó útját, az erőltetett menet 850 kilométerét Bortól Abdáig, pódiumműsora emléket állított a költőnek és a 3200 bori munkaszolgálatosnak, akiket elnyelt a múlt árnya. Tragédiájuk erőt és felelősséget ad a ma emberének: a béke tünékeny, dolgoznunk és cselekednünk kell megőrzéséért.

A nézők megindító, őszinte történetet hallhattak az est folyamán egy fiatalemberről, aki a versei által ember tudott maradni az embertelenségben. A Hetedik ecloga, a Levél a hitveshez, az A la recherche, a négy Razglednica, az Erőltetett menet máig ható gondolatok hazaszeretetről, meg nem alkuvásról, szerelemről, küzdeni tudásról, élni akarásról. Radnóti Miklós utolsó versének, a negyedik Razglednicának „Így végzed hát te is” mondata tragikus önbeteljesítő jóslat: a vers arról a halálnemről, a tarkólövésről szól, mellyel Radnótit pár nappal később kivégezték.

Tóth Péter Lóránt kérdésein, melyeket a zarándokút végén feltett, érdemes mindannyiunknak elgondolkodni: “Ahogy közeledtem utam végéhez, mégis a félelem kezdett eluralkodni rajtam. Félelem és tehetetlenség. Hiába szólt az egész út az életről és az élni akarásról, ott, a töltés oldalában a megmásíthatatlan várt: a vesztőhely, a halál. De mielőtt a lépcsőn megtettem volna az utolsó lépéseket, hátranéztem. S ott jött mögöttem „porfelhőben a távoli nyáj”: az abdai diákok, óvodások, felnőttek. Az élet. Az emlékhelyen is rengeteg ember várt. Néztem azt a sok-sok fiatalt, időst, Radnótit, és kijöttek a könnyeim. Nem a célba érkezés örömkönnyei voltak ezek. Néztem meredten Radnóti arcát és zokogott az agyamban a kérdés: „Miért?” „Miért!?”

Miért kellett ezt a fiatalembert elpusztítani? Miért vették el az édesapákat, édesanyákat? Miért vették el a gyermekek álmait? Hetvenhat millió ember halt meg a második háborúban. Hetvenhat millió ember! Tudjuk ezt? Értjük ezt? Érezzük azt a mindennapjainkban, hogy mennyire, de mennyire hálásnak kellene lennünk az életért? Tudjuk, hogy mennyire törékeny a béke? Átérezzük jelenünk felelősségét abban, hogy rajtunk is múlik, megismétlődik-e még egyszer az a borzalom? Elhisszük, hogy bármikor megismétlődhet? Megértjük végre, hogy nemcsak magunkért, családunkért de a Világért is felelősek vagyunk? Hogy ez mind közhelyes? És? A közhelyek a legnagyobb alapigazságok, és mi, emberek hajlamosak vagyunk a legnagyobb alapigazságokra legyinteni!”

Megható, megrázó, mégis felemelő estében volt részünk, és bizony időnként szorgosan nyeltük a könnyeinket. Köszönjük versvándor.

Tóth Péter Lóránt augusztus 12-i “Toldi írójához elküldöm levelem” –  képek Petőfi Sándor és Arany János barátságáról estjét láthatjuk itt, a Szarvasi Vízi Színházban. Én már nagyon várom.