Egy dolgotok van: szeressétek egymást!

“Jó estét, jó estét, de nem mindenkinek, csak annak a széplegénnek, aki engem szeret” – így kezdte Soós Emőke “Azért élünk, hogy szeressünk” mesemondó estjét Szarvason.

Nagyon nehéz műfaj az élőszavas mesemondás. Nincs díszlet, nincs kellék, nincsenek technikai trükkök, egyedül az előadó van, aki ha nem elég “érdekes”, nem hiteles, könnyen felborulhat a “rend”. Nos, itt semmi ilyen nem történt, hiszen felnőtt, gyermek lenyűgözve hallgatta Emőkét. Hihetetlen ízléssel, pontos arányban ötvözte a meséket a mával, szólította meg a leghátul ülő nézőket. Semmi nem billentette ki a mesélésből.

Hallhattuk, hogyan teremtette Isten a földet, Ádámot, Évát (Evácskát, ahogy mondta), kezdték együtt az életüket egészen addig, míg Ádám meg nem unta Éva folyamatos fecsegését, és vissza nem vitte a jóistenhez, hogy nem tud vele élni. Azonban hamarosan visszament érte, mondván, nem jó egyedül, mégis szeretné visszakapni. Így ment ez egészen addig, míg a teremtő azt nem mondta, nem veszi vissza Évát, a párkapcsolat már csak ilyen: se vele, se nélküle.

Ezután két családról hallhattunk mesét, megtudhattuk, mi lett a két férj sorsa, miután Amerikába utaztak, ahol megjavították a “szerszámukat. De megismerhettük egy igen leleményes menyecske történetét is, hogyan vette rá az udvarlóját, vegye feleségül. Végül megtudhattuk, mi jelenthet igazi boldogságot. A mesék között/közben a történethez kapcsolódó népdalokkal színesíti előadását Soós Emőke.

Honti János mesekutató a mesét vágyvilágként határozza meg, szerinte a mese, mint forma a vágyvilág megformázása. A mese kalandok sorozata, a mese saját kalandja annak, aki átéli, aki elmondja és annak is, aki hallgatja. Véleménye szerint a mesével kapcsolatos szép-érzet egyik oka, hogy a mese átélése megnyugvást ad a mesehallgatónak, ami megmarad a mesemondás befejezése után is. Ennek a szép-érzetnek a forrása még a mesei “rend” is, ugyanis “a mesei világ nagy lazasága, korlátokat és határokat nem ismerő volta csak a mese gondolataira és tartalmára érvényes: a mese fölépítése a rend világához tartozik.”

Soós Emőkét augusztus 7-én “Ahol a bolhát rézpatkóba verték” című, gyermekeknek szóló mesékkel láthatjuk újra Szarvason. 

Soós Emőke székelyudvarhelyi származású bábszínész, énekes és mesemondó. Eleinte Kovács Ildikó bábszínházi rendezőtől tanult, majd a Budapest Bábszínház bábszínészképzőjében végzett, a békéscsabai Napsugár Bábszínház egyik alapító tagja, bábszínésze. A helyi Meseházban rendszeresen mesél élőszóban magyar népmeséket, fellépett a Hagyományok Háza meseestjein is. 2013-ban “Békéscsaba Ifjúságáért” kitüntetést kapott.

Így vall arról, miként szerette meg a mesélést, mit jelent számára: gyerekkoromban rendszeresen falun vakációztunk, ahol számos rendkívüli emberrel találkoztam. Nyolc éve daganatos betegként a gyermekkoromban hallott emlékezetes történetek adtak erőt a mindennapokhoz, azok voltak az egyik legfőbb gyógyszereim. Visszaemlékeztem arra, amikor a helyi férfiak arról beszéltek, hogyan élték túl az orosz fogságot, vagy arra, a nagymamám milyen elfogadással és megnyugvással mesélte az ő tragikus sorsát. Mint a szegény legény, aki megküzd a sárkánnyal, végül elnyeri a királykisasszony kezét, és más minőségben élheti tovább életét. Boldogan, amíg meg nem hal.

Számos kedvenc mesém van, de leginkább a tündérmeséket és a királykisasszonyosakat szeretem. Azok a mesék állnak hozzám igazán közel, melyek általános emberi igazságot, becsületet és méltóságot tartalmaznak, illetve mivel a humor életem meghatározó része, a tréfás történeteket is rajongásig szeretem.

Jelenleg a mesékben vagyok igazán szabad, a lelkem ott tud leginkább szárnyalni.

Amikor megismerkedem egy mesével, és úgy érzem, közöm van hozzá, „átszűröm” magamon, átkódolom, de úgy, hogy a mese gerince lehetőleg megmaradjon, hiszen az szent. Szoktam aktualizáló szövegelemet is használni, viszont igyekszem úgy közvetíteni a történetet, ahogyan kaptam, mert én csak egy állomás vagyok a mese életében. A fellépéseim esetén nem tudom előre, hányan lesznek, és milyen korosztály gyűlik össze, így viszek egy „batyut” az éppen friss mesékből, és miután felmértem a terepet, utána döntöm el, mit fogok mondani. Minden fellépés előtt kérem Isten segítségét, hogy hiteles tudjak maradni, ne legyek modoros, erőszakos, megőrizzem a természetességemet, mert csak addig érdemes ezt „űzni”, amíg a szolgálatról szól…