Szubjektív megjegyzés a színház írott és íratlan szabályairól
Tudom, hogy nyár van, tudom, hogy vakáció, az is teljesen világos, hogy a szabadtéri színházban nem annyira szigorúak a nézőkre vonatkozó szabályok, mint egy kőszínházban. Ami a Nyárindító Cirkuszi Show alatt történt, mégis arra ösztönöztek, talán érdemes átnéznünk legalább azokat a szabályokat, melyeket egy szabadtéri színházban IS illik betartani.
A színházba járás mindig is ünnep volt és az is marad. Ünnep a léleknek. Az érzékek számára. Ünnepség mind a közönség, mind az egész csapat számára, akik megvalósították a műsort. Az előadás alatt a néző teljesen új világba csöppenhet, ahol a nevetésé, a katarzisé vagy éppen a fontos gondolatoké lesz a főszerep.
De ahhoz, hogy ez a varázslat a lehető legjobb módon történjen, mindenkinek meg kell felelnie a színházi illemtan szabályainak, amelyek – legalábbis egyelőre – íratlanok maradtak. Előfordul, hogy hallunk közülük néhányat – például előadás előtt kérik, hogy a telefont kapcsoljuk ki. Nem ördögtől való tudomány ez, a színházi illemtan leginkább a belső érzésen alapszik – jó nevelés és a látogatók értékrendje. Sajnos az elmúlt években komoly hiányosságok mutatkoztak ezen a területen, és nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy ennek eredményeként egyre több elfogadhatatlan dolog történik a színházakban.
Mit, mikor és hogyan jó csinálni vagy nem, amikor színházba látogatunk:
Érkezzen időben!
Ne hangoskodjon, némítsa le a mobilját!
Telefonon beszélni megengedhetetlen
Az előadás szerzői jogvédelem alatt áll, fotót, hangfelvételt nem szabad készíteni
Az étkezés ideje nem ekkor van, (Szarvason ugyan megengedett a nézőtérre enni- innivalót bevinni, de semmiképpen nem illik)
Ha mindenképpen ki kell mennie, legyen diszkrét!
Ne rohanjon a végén sem!
Az ok, amiért fontosnak tartottam mindezt leírni, a Nyárindító Cirkuszi Show alatt történt, megjegyzem, kiváló show volt, most végző, rendkívül tehetséges fiatal művészek előadásában. A cirkusz kétségkívül a könnyedebb műfajok közé tartozik, habár művelni nagyon nehéz, komoly koncentrációt, odafigyelést igényel az előadó részéről.
A Szarvasi Vízi Színház nézőtere mintegy ezer ember befogadására alkalmas, az utolsó sor mögötti közlekedő igen széles. Az előadáson sok gyermek volt, hiszen cirkuszt nézni ők is nagyon szeretnek.
Nincs azzal semmi baj, ha egy gyermek elunja az előadást, mozgékony, úgy gondolja, neki mára ennyi elég volt. Az viszont bizonyosan nem jó megoldás, ha a szülő (felvigyázó) boldog, büszke mosollyal az arcán szabadjára engedi az előbb három, majd egyre növekvő számú gyermeket, akik a nézőtér teljes hosszában üvöltve rohangálnak fel alá, és szemmel láthatóan eszébe sem jut kordában tartani őket. Kiváló játszóterek vannak Szarvason, javaslom, legközelebb azokat látogassák meg.
Mi, felnőttek tanítjuk meg a jövő generációját többek között arra is, hogy kell viszonyulnia a világhoz, a mi felelősségünk az is, 10-20 év múlva hogyan viselkedik a színházban.