Záporoztak a rózsaszín csomagok a Vízi Színházban

Szombaton este is kegyeibe fogadta az időjárás a szarvasi Vízi Színház ezerfős közönségét, mint az előző este. Az előadás előtt egy rövid zápor „köszöntötte” a nézőket, ami a segítőknek munkát adott, mert fel kellett szárítani a színpadot – aminek elvégzése után a hálás nézők tapssal köszönték meg a munkát – de a borús idő senkit nem tántorított el az előadástól.

A Békéscsabai Jókai Színház mutatta be Anthony Marriot – Alistair Foot: Csak semmi szexet kérem, angolok vagyunk! című fergeteges komédiáját, Prekop Gabriella fordításában, Zalán Tibor dramaturgiájával, Merő Béla rendezésében. Az Egyed Zoltán tervezte málnafagyi színű díszlet hét ajtót rejt, és egy tálaló ablakot, ahol mindig eltűnik vagy éppen felbukkan valaki.

A fiatal Peter Hunter, az Egyesült Királyi Nemzeti Bank fiókvezetője (Czitor Attila), feleségével Frances-szel (Komlóssy Kata) mézesheteik után a bank feletti lakásban rendezkednek be. A fiatal feleség, hogy mielőbb kertes házba költözhessenek, munkát keres, és talál is egy exkluzív skandináv lakberendezési cikkek értékesítésével foglalkozó ügynökségen. Azonban a tányérok, poharak helyett első körben pornóképeket kap Frances rózsaszín dobozban. A csomagot a szorgalmas, segítőkész bankpénztáros, Brian Runnicles (Csomós Lajos) veszi át, akit a csomag eltüntetésére is felkérnek, hiszen megérkezik Peter édesanyja, Eleanor (Nagy Erika), aki bejelenti, hogy marad pár napot, és vendéget is hívott, Leslie Bromhead-et, (Jancsik Frenc) a kerületi bankigazgatót, akinek a fejét a mama szeretné elcsavarni. Peter, egy csekket ad feleségének, hogy küldje el a csomag feladójának egy levéllel, hogy nem kell több áru, de véletlenül nem azt a csekket adja át, hanem egy jóval nagyobb értékűt, ráadásul nem a sajátját. Ezután a lakást újabb és újabb, mindig nagyobb rózsaszín csomagok lepik el pajzán filmekkel, könyvekkel. Közben megérkezik a revizor Arnold Needham (Szabó Lajos), aki nem talál szállást, így ott marad éjszakára, de gyakori vendége a háznak Paul Vernon felügyelő (Nagy Róbert) is, aki a folyóba dobott pornóképek után nyomoz, de a filmek is rendőrségen kötnek ki. Végül a visszakért pénz helyett két könnyűvérű lány is befut a már igencsak zsúfolt lakásba. Suzan (Harcsa Boglárka) és Barbara (Csonka Dóra) újabb megoldandó feladatot jelentenek Peter számára. A káosz a csomag megérkezésével kezdődik és képtelenebbnél képtelenebb helyzetbe kényszeríti a fiatal házaspárt, és a készséges bankpénztárost, aki segíteni igyekszik, de valahogy mindig nagyobb zűrt csinál.

Az előadás végig nagyon mozgalmas, jó humorú, egy perc szünete nincsen a nézőknek – de a három főszereplőnek sem –, hogy lazítson, ám végig érthető cselekményt nyújt az előadás. Az eseményeket a férj próbálja kézben tartani több – kevesebb sikerrel. A színészek játéka remek. Czitor Attila pontosan, rezzenéstelen arccal játssza végig Peter szerepét, akinek egyetlen célja, hogy a kapott erkölcstelen „áru” eltűnjön a lakásból, színpadi jelenléte a „pörgés”, mert ha színpadon van, egy percig sem pihenhet. Igazi angol úriembert alakít, aki nem haragszik, csak véd (a feleségét), és problémát old meg, játéka ettől nagyszerű. Komlóssy Kata Frances alakjába tudott több színt vinni, szerető feleség, bűbájos meny, udvarias vendéglátó, kétségbeesett nő, mindezt a fiatal színésznő remekül oldja meg. Csomós Lajos Brian alakítása azért volt tökéletes, mert a segítőkészség, a félszegség, a kétségbeesés arcát is sikerült megmutatnia humorral fűszerezve. Mindhárman hatalmas energiákkal tökéletesen játszottak.

De a többi szereplő is megtette, amit tennie kellett. Nagy Erika Eleanorként, az anya, az anyós és a nő szerepét is tökéletesen formálta meg. Jancsik Ferenc az erkölcsös Leslie Bromheadként egy vagány urat játszott, emlékezetesen. Szabó Lajos a revizor Arnold Needham bőrébe bújt, és nem hagyott kétséget afelől, hogy remek színész. Nagy Róbert felügyelője, a rend őre, de többször kiderül, hogy nem szent. Játéka éppen azért volt jó, mert emberközeli, de tisztességes, segítőkész felügyelőt keltett életre. Harcsa Boglárka és Csonka Dóra a két callgirl szerepében az erkölcsösség ellenpontjai voltak.

A jelmezeket Petrovszki Árpád tervezte.

Merő Béla rendező megtalálta az egyensúlyt, nem vitte túlzásba az abszurd jeleneteket, elment addig, hogy a közönség nagyon jól szórakozzon, de ne vigye túlzásba a nevetséges helyzeteket. Így az előadás nagyon jó humorú, szórakoztató, kiváló színészi játékokat adó színházi élményt nyújtott.

Forrás: Newjság

A fotókat Babák Zoltán készítette.