„Szarvas nem maradhat előadás nélkül”

Szarvas nem maradhat előadás nélkül –  kezdte beszédét Fekete Péter miniszteri biztos, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója Szarvason, miután kiderült, hogy Németh Kristóf bokaszalag szakadást szenvedett, így nem tud részt venni a meghirdetett esten – Gyorsan kellett döntést hoznunk, mivel délután 4 órakor értesültünk erről a sajnálatos esetről. Azonnal felhívtam Békéscsabán a Cirkuszmisszióra épp próbáló LOM (Land Of Music) csapatát, akik azonnal igent mondtak erre a rendkívüli fellépésre – folytatta a miniszteri biztos.

A csapat már tavaly is bemutatkozott a Vízi Színházban, idén pedig a Fővárosi Nagycirkuszban és a Tokaji Fesztiválkatlanban is elvarázsolták a nézőket. A tegnapi estre ugyan nem a teljes csapat érkezett, de a nézőtéren ülők láthatóan remekül szórakoztak, hiszen Nagy Róbert és Gábor Anita, a Békéscsabai Jókai Színház művészei, valamint a táncosok, rendkívül színvonalas műsorral várták színház- és zeneszerető közönségüket.

A LOM csapatát egyébként a ma esti Cirkuszmisszió Fesztiválon is láthatják a szarvasiak.