Kulisszatitkok a filmek világából, avagy Film a víz fölött Szarvason

Akik rendszeres látogatói a Vízi Színháznak, jól ismerik a Vers a víz fölött, vagy a Dal a víz fölött programokat. A 2016-os évad újdonsága a Film a víz fölött, a mozirajongóknak kínál értékes és szórakoztató kikapcsolódást.

Olyan ismert színművészekkel találkozhat a közönség, mint az első ilyen est vendége, Eperjes Károly, akivel Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója beszélgetett. Az est során filmrészleteket mutattak be, és a nézők eddig nem hallott kulisszatitkokat tudhattak meg.

Eperjes Károly mesélt a rendezőkkel való kapcsolatáról, egy-egy jelenet nehézségéről, hogy a Hyppolit című film miért végződik a címszereplő „megfürdetésével” és hasonló érdekességekről.

Megtudhattuk tőle, hogy Bereményi Géza rendező sokszor engedte improvizálni filmjeiben, és hogy igazi alkotótársként kezelte.

Az estnek meglepetésvendége is volt, Fehér Tímea személyében, akivel Eperjes Károly a Békéscsabai Jókai Színházban, a Hyppolitban játszott. A színésznő egy dallal érkezett. Miközben a Jaj, de jó a habos süteményt énekelte, Fekete Péter a közönséget egy-egy habos süteménnyel vendégelte meg.

A nyár folyamán a nézők találkozhatnak még Reviczky Gáborral, Pindroch Csabával, Udvaros Dorottyával, Dobó Katával és Hujber Ferenccel is.