Igazi varázs, a Cirkuszvarázs

2014-ben volt az első cirkuszi este Szarvason, akkor még a levegőszámokat nem tudták kivitelezni, mert hiányoztak a feltételek. Azóta kiépítették a fedett színpadot, amelyet már úgy valósítottak meg, hogy a levegőszámokat biztonsággal tudják előadni az artistaművészek a nézők csodálatára.

Kedden este kilenctagú zenekar, nagy létszámú tánckar szemet gyönyörködtetően bűvölték el a nézőket, és még nem írtam a főszereplőkről, a lélegzetelállító számokat előadó artistákról, akik különleges elemeket varázsoltak elénk. Az este házigazdája Maka Gyula, aki vezette a közönséget a különböző produkciók között. Gábor Anita nagyon szép hangját mutatta meg némely produkcióban, és beállt a tánckarba is egy szám erejéig.

Láthattunk zsonglőrtriót, két olasz bohócot, nagyon aranyos kutyaszámot, érdekes rúdszámot, handstand – kézenállás – produkciót, lírai karikagyakorlatot a magasban, három lány gúla gyakorlatát. Számomra a legérdekesebb a mongol csapat ugrókötél száma hand voltige – dobóakrobatikával fűszerezve, és hatalmas labdán egyensúlyozva szintén hand voltige akrobataszámmal nyűgözték le a nézőket. Ez a két produkció azért volt érdekes, mert a nyolc artista mindkét gyakorlatával történetet is mesélt a közönségnek.

Nagyon színvonalas, szép este volt, remélhetőleg jövőre ismét láthatjuk a Fővárosi Nagycirkusz művészeit, mert a közönség nagyon nagyra értékeli a produkciót. Ezt a tapsokkal kifejezésre is juttatták.

 

Galambos Edit

A fotókat Babák Zoltán készítette.

 

 

http://www.newjsag.hu/2019/07/31/igazi-varazs-a-cirkuszvarazs/