Mennyire könnyen elítéljük azt, aki fösvény módon kuporgat, számolgatja nehezen megszerezett vagyonkáját, s közben észre sem veszi, hogy egyedül marad, elveszít mindent, ami fontos. Mert valahogy azt érezzük, mi sokkal különbek vagyunk, nincs takargatni valónk. Egészen addig, míg nem kerülünk hasonló helyzetbe. A közel 400 éve keletkezett műben Molière nem ítélkezik. Csupán pontos képet rajzol arról, hogyan viselkedik az ember különböző helyzetekben. Mert persze nem rokonszenves a csupán az anyagiakat szem előtt tartó zsugori, de megvan a véleménye a talpnyaló leendő vejről, az öregedő, mindenáron házasodni vágyó lányról, a csak magával törődő, mégis cselekvésképtelen fiatalemberről, s így tovább. A fösvény is, akárcsak a többi Molière­ vígjáték, ugyan eléggé riasztó képet fest az emberekről, de mindezt úgy, hogy közben, ha néha kicsit szorongva is, de felszabadultan nevet a néző. Talán ez a több évszázados titka: egyszerre gondolkodtat el a világ alapkérdésein és vidámít föl azzal a tanulsággal, hogy a rossz ellenében is lehet élni.

2017.augusztus 12. (szombat) 2030

ESŐNAP: 2017 augusztus 15. 2030

Moliére:

A FÖSVÉNY

vígjáték két részben

a Békéscsabai Jókai Színház előadása

Fordította: Illyés Gyula

HARPAGON, Cléante és Eliz apja, Marianna széptevője

Bartus Gyula Jászai-díjas

CLÉANTE, Harpagon fia, Marianna szerelmese

Vadász Gábor

ELIZ, Harpagon leánya, Valér imádottja

Komlóssy Kata szh.

VALÉR, Anzelm fia, Eliz szerelmese

Nagy Róbert

MARIANNA, Cléante imádottja; Harpagon is szereti

Cserna Lili e.h. /Lakatos Viktória

FRUZSINA, házasságszerző

Kovács Edit

CLAUDE ASSZONY, Harpagon cselédje

Lakatos Viktória szh. / Viszmeg Szilvia

SIMON, pénzközvetítő

Korom Gábor

ANZELM, Valér és Marianna apja

Mészáros Mihály

JAKAB, Harpagon szakácsa és kocsisa

Csomós Lajos

FECSKE, Cléante inasa

Szabó Lajos

KESZEG, Harpagon inasa

Petri Viktor szh.

ZABSZÁR, Harpagon szolgája

Szabó Zoltán

RENDŐRBIZTOS

Hodu József

Rendező:

Merő Béla

NARRÁLT ELŐADÁS!

Oldal nem található – Szarvasi Vízi Színház

404

Page Not Found


We're sorry, but the page you were looking for doesn't exist.