A Bernarda Alba háza óriási sikert aratott a Városmajori Szabadtéri Színpadon

A július 4-én Szarvason látható Bernardát teltházas érdeklődés várta a Budapesti Nyári Fesztivál szezonnyitó Színházi Szemléjén, a Városmajori Szabadtéri Színpadon, ahol a vidéki színházak legjobb szórakoztató előadásait mutatják be. A versenyprogramba hét vidéki színház egy-egy előadását válogatták be a 2014 márciusa óta bemutatott új produkciókból.

 
Miklós Melánia, a nyári színház művészeti és kommunikációs munkatársa elmondta: „Sok jó előadást láttunk, ami újra megerősített bennünket szervezőként is abban, hogy érdemes odafigyelni a vidéki színházakban folyó munkára. Jó lenne többet utazni, azonban ez jelentős anyagi és időbeli ráfordítással jár, amit kevesen tehetnek meg. Ezért mi elhozunk egy csokornyit az ország szerintünk legjobb előadásaiból Városmajorba, remélve, hogy a közönségnek is tetszeni fog.”
 
A Bernarda Alba háza mellett a programban szerepel az Édes Anna (Csíkszereda), a Magyar Elektra (Kaposvár), a Figaro házassága (Győr), a Tóték (Miskolc), a Vitéz Mihály (Szombathely) és az Istent a falra festeni (Debrecen). A programot idén is szakmai és közönség zsűri kíséri figyelemmel, a díjkiosztóra szeptember elején kerül sor.
 
Az Andalúziában játszódó történetet átszövi a spanyolos temperamentum. Szenvedély, tűz, féltékenység, tánc, gyász és magány. Az előadás nyelvezete a rövid és tömör replikákra lecsupaszított lorcai szöveg és a flamenco világának találkozásából születik meg. Ebben a színházi jelrendszerben egyformán fontos a hang, a gesztus, a ritmus és a látvány.
 
A darab több rangos fesztiválra is meghívást nyert már. Ezt követően a Partiumi Magyar Napok, a Kolozsvári Magyar Napok és a Vidéki Színházak Fesztiváljának vendégszeretetét élvezheti. A drámairodalom e gyöngyszemét Béres László, a Kolozsvári Magyar Opera művészeti tanácsadója álmodta színpadra – flamenco zenével és tánccal.
 
Sajnos Kara Tünde, aki főszereplője a darabnak nem lehetett jelen a tragikus szívleállás következményei miatt. Az előadás előtt a rendező elmondta a közönségnek, hogyan oldották meg a művésznő hiányát. Hasonlóan a Koldusopera POSZT előadásához vetítéssel, pontfénnyel és Tünde hangjának bejátszásával. A közönség megértéssel, vastapssal és ovációval fogadta a különleges megoldást.