Bartus Gyula – Benedekfi Zoltán – Benedekfi István: Lovak
A történet egy fordított világban játszódik, ahol a négylábúak énekelnek, beszélnek és átélik mindazt a szépet és keservet, melyet az ember az ő számukra kijelöl.
Tele érzelemmel, szenvedéllyel, küzdelemmel, kudarccal és sikerélménnyel. Szenvednek, szeretnek, csalódnak, győznek és elbuknak. Az előadásban természetesen emberek személyesítik meg a lovakat, egy-egy "kétlábú", ahogyan az embereket a lovak jogosan nevezhetnék. Természetesen az embernek is meg kell jelennie bizonyos helyzetekben, de nem szólalhatnak meg. Cselekedetük jellemükről úgyis mindent elárul majd. Külső megjelenésük egy japán bábjátékoshoz hasonlít, aki jelen van, de jelmezében elbújik a bábja mögé, nem lehet ő a középpontban. Ebben az előadásban a lovaknak van arcuk, jellemük és sorsuk.
A JELMEZEKRŐL
Kutatómunka alapozta meg a Békéscsabai Jókai Színház előadásában, a Lovak című darabban látható jelmezek megtervezését
Ismert divattervezőként próbálhatta ki magát Sellei Gabriella a színházi jelmeztervezésben, amikor a Békéscsabai Jókai Színházban bemutatták Bartus Gyula színművész új darabját Lovak címmel. A színmű különleges kihívást jelentett a különböző bőrjelmezek karakterteremtő jellege miatt – mondta lapunknak a szakember. Hrecska Renáta interjúja a Magyar Hírlapban
– A Magyar Divatolimpián szép sikereket ért el a 2000-es években. Mi vonzza a versenyekben?
– Ilyenkor megmérettetnek a munkáim, sokat tanulhatunk egymástól, mivel kizárólag olyan alkotásokkal lehet nevezni, amelyek anyagválasztásukban, formájukban teljesen újat hoznak. Ha egy friss technológia jelenik meg, annak utánajárok, hogy megismerjem a benne rejlő lehetőségeket. A bemutatókat általában kiállítások követik, így a legfigyelemreméltóbb munkákkal minden érdeklődő megismerkedhet.
– A változó trendek sorában mennyire nehéz egyéni stílust kialakítani? Egyáltalán szükséges-e, hogy egy tervező megfeleljen a divatirányzatoknak?
– Leginkább haute couture-t tervezek szívesen, vagyis magas színvonalú, nemes kivitelű ruhákat készítek: szabadjára engedhetem a fantáziámat és kiélhetem a képességeimet. Ilyenkor kísérletezem a formákkal és az alapanyagokkal. Így az egyik nemzetközi versenyen újszerű bőrmegmunkálási technikával mutatkoztam be. A legtöbb munkám megrendelésre készül, például egy fodrászshow esetében az öltözék csupán kiegészíti a látványt. Az egyéni alkotásoknál egészen más szempontok kerülnek előtérbe: a megrendelő ízlése, alkata, személyisége a meghatározó, amihez természetesen a tervező hozzáadja önmagát is. Naprakésznek kell lennem, de tekintettel arra, hogy középiskolában anyagismeretet is tanítottam, a régi és az új típusú anyagokkal is tisztában vagyok. Utánaolvasok, külföldi szakvásárokra járok, gyárakkal veszem fel a kapcsolatot. És nekünk nem megfelelni kell, hanem rendkívül tájékozottnak kell lennünk a trendek, az új színek, alapanyagok, formák vonatkozásában. Ismernünk kell hazánk öltözködési kultúráját, a különböző korok viselettörténetét, a jelenkor divatját, nemcsak itthon, hanem szerte a világban is. Ezt gazdagíthatjuk saját egyéniségünkkel, tehetségünkkel, kreativitásunkkal.
– Pályáján hogyan találkozott a jelmeztervezéssel?
– Bartus Gyula Jászai-díjas színművész, a Lovak című darab írója és rendezője Veszprémben is játszott egy időben. Akkor ismerte meg a munkáimat, amelyek elnyerték tetszését. Felkért a még csak tervben lévő darabjának jelmeztervezésére. Ennek közel húsz esztendeje, aztán az idén ez megvalósult a Békéscsabai Jókai Színházban. Egyébként Malek Andrea színpadi ruháinak megtervezésén és kivitelezésén, együttesek stylingján is dolgozom jó ideje.
– Okozott nehézséget az, hogy a jelmezekkel át kellett lényegíteni a színpadon játszó embert?
– A felkérés izgalmas kihívás volt. Bár a bőr szinte állandó alapanyaga a bemutatott kollekcióimnak, ebben az esetben újfajta felfogásban, mint a lovak „viselete” jelenik meg. A szíjazást választottam, és a rátéteket, a bőr minőségét, színét, fajtáját úgy választottam ki, hogy az állatok beszédes neveinek megfelelően kifejezze a karakterüket. A sörények különböző megoldásai is ezt erősítették. Komoly kutatómunkára volt szükség a jelmezek elkészítéséhez, szakkönyveken felül lovardákkal, lovasiskolákkal vettem fel a kapcsolatot, és beleástam magam a lószerszám-készítés fortélyaiba is.
– A színészek hogyan fogadták a különleges „felszerelést”?
– Legérdekesebb a munkalovak jelmezének megtervezése volt, rendezetlen hatást kellett elérnem. Törekedtem arra, hogy mint stílustanácsadó a színészek alkatát is figyelembe véve olyan jelmezekbe bujtassam őket, amelyek kiemelik előnyös testi adottságaikat. Nagy öröm volt számomra a pozitív kritika, amely szerint a színészek saját bőrükként viselték jelmezeiket a színpadon. Ritka és felemelő élmény volt, hogy a premieren állva ünnepelte a darabot a közönség.
– Napjainkban egyre gyakrabban rendeznek jótékonysági célú divatbemutatókat. Vett már részt hasonlón?
– Pozsgai Zsolt Apolka című filmje, amelynek főszereplője Moór Marianna és Koncz Gábor, tulajdonképpen egy mellrákos nő naplója. A filmpremier után felkértek, hogy egy olyan hölgynek tervezzek estélyit, aki meggyógyult ebből a betegségből. Maradandó élményt nyújtott, hogy teljes értékű nőként büszkén viselte a ruhámat.
– Vállalna még színházi vagy egyéb különleges munkát?
– Sok megvalósítatlan ötletem van még. A jelmeztervezés megfogott az első találkozásunkkor, remélem, lesz benne még részem. De továbbra is tervezek, tanítok, és divattanácsokat adok.