Mi, emberek, hajlamosak vagyunk kivetíteni saját tulajdonságainkat a minket körülvevő állatvilágra is. Így lesz az egyszeri rókából sunyi, minden hájjal megkent gazember, a nyusziból eszes, bár félénk fürgelábú, vagy éppen a bikából üresfejű, erőtől duzzadó izompacsirta. Holott ezek az állatok valójában egyszerű élőlények, csupán mi, emberek varázsolunk belőlük gyámoltalan áldozatot, vagy éppen fenevadat, szörnyeteget. Az Állat(i)mese csak részben állati, hiszen egy ízig-vérig emberi történetet mesélünk és táncolunk el, amihez segítségül hívjuk az egyfarkú, kétszárnyú, négylábú, tízkörmű, szőrös barátainkat.

Főhősünk Sunyesz, a ravaszdi róka, akinek „se kutyája, se macskája”, egyedül bolyong a világban, miközben ott szedi rá az erdő lakóit, ahol csak tudja. Nem is bíznak benne, elkergetik. És ismerjük a pletyka természetrajzát: gondoskodnak is róla, hogy rossz hírét keltsék mindenhol. Mi pedig, miközben megismerjük Sunyesz valódi természetét, szinte már meg is szeretjük ezt a jóindulatú, kedves csavargót, aki a legszorongatóbb helyzetekből is kivágja magát. De kutyából nem lesz szalonna, a vér pedig nem válik vízzé… Vagy mégis?

Ifj. Mlinár Pál Örökös Aranysarkantyús táncos, koreográfus. Gyermekként, Békéscsabán ismerkedett meg a néptánccal, hála táncos szüleinek. A Művészeti Szakközépiskola néptánc-szakának elvégzése után, a Novák Ferenc által vezetett Honvéd Táncszínház táncosa lett. Később a torontói Kodály Együttes vezetője volt Kanadában, majd hazatérve, anya-együttesének, a békéscsabai Balassi Táncegyüttesnek lett a művészeti vezetője. Koreográfiái, táncos darabjai ott vannak a magyar néptánc-mozgalom legrangosabb eseményein, de emellett a Békéscsabai Jókai Színház munkájában is aktívan részt vesz. Táncos tevékenysége mellett koreográfiái, rendezései is láthatóak a színházban, 2014-ben mutatták be Ládafia című mese-tánc-játékát. Kitüntetései: Kisbokrétás táncos-díj, Fülöp Viktor-ösztöndíj, szóló táncosi és koreográfiai nívódíjak.

Állat(i)mese

eltáncolt mesejáték

Koreográfus: ifj. Mlinár Pál

a Békéscsabai Jókai Színház és a Balassi Táncegyüttes koprodukciója

SUNYESZ, róka

Mlinár Péter

DON PAOLO TORRES, a bikák vezére

ifj. Mlinár Pál

KUKOR ESTEPHAN PITYU, kakas

Balázs Csongor / ifj. Mlinár Pál

DOLMÁNY KÁLMÁN, a varjú bíróság elnöke

Tege Antal

DR. RÉPÁSSY ÖDÖN, nyúlpapa

Vaszkó János

RÉPÁSSY ÖDÖNNÉ, nyúlmama

Gaál Petra

RÉPÁSSY KAROLA, nyúllány

Mlinár Zsuzsa

RÉPÁSSY JENŐ, nyúlfiú

Gáspár Bendegúz

RÉPÁSSY MENŐ, nyúlfiú

Tóth Szilárd

PABLO BICASSO, smasszerbika

Hankó Tamás

TINO DE LANTOS, smasszerbika

Botyánszki Áron

LENGE, cinke

Mlinár-Kőrösi Katalin

RÁGCSA, kisegér

Bartyik Tímea

SZORGOS BABIK, kishangya

Frisnyicz Tünde

 

 

Ügyelő: Korom Gábor

Díszlettervező: Lenkefi Zoltán

Jelmez: Mlinár Péter

Zene: Lovas Gábor

Író: Szabó Attila

 

 

Rendező-koreográfus:

ifj. Mlinár Pál

Oldal nem található – Szarvasi Vízi Színház

404

Page Not Found


We're sorry, but the page you were looking for doesn't exist.